Mintha valami mocorogna ott belül.Mintha valami apró rezgés vette volna kezdetét.Mintha eddig egymásnak ismeretlen kezek nyúlnának lassan egymás felé.Mintha két test közelebb mozdulna.Mintha most kezdődne el valami. 

Felsegítem hű társamat a földről, ahol eddig a véráldozattal teli csata folyt, egymásnak vállvetve harcoltunk hősiesen. Hátára veti fegyverét, én is az enyémet, keserű félmosolyt dobunk egymásnak, majd bicegve magunk mögött hagyjunk a még kihűletlen tetemeket.   

Csak egyetlen egyszer kell annyira feleltőlennek lenned, hogy lehetőséget adj nekem a bosszúra. Ha csak egy pontnyi kiterjedésű is a meggyengült felület a várfaladon, én biztosan megtalálom és a porig rombolok mindent amit te eddig életnek neveztél. 

Álarcot használunk mind, minden reggel mi döntjük el, hogy épp milyet veszünk fel.  

Egy kis fenyőfa alá temettük el. Néhanap ha nagyon hiányzik arra gondolok, hogy a fenyőfácska gyökerei ölelik szorosan körül helyettem a mozdulatlan korpuszt, sőt magába olvasztja, így újra él, újra érez, nem lehetetlen megérintenem őt. Ma már hatalmasra nőtt a fenyőfa, hű…

Érzem ahogy a düh szétárad a testemben, lüktet az ereimben, elevenen felemészt. És mi a legdühítőbb? Hogy szomorúságot minimális szinten se érzek. 

Felmerült bennem a kérdés, van e egyáltalán magán tulajdon? Mitől lesz egy tárgy a miénk? Tulajdonképp csak hosszan lefoglaljuk kisebb nagyobb mütyűrjeinket. Ez esetben én piszkosul gazdag nincstelennek mondhatom magam. 

Akármekkora őrültségnek is hangzik, valósítsd meg! Indulj már! A pillanatnak ebben a töredékében élsz, ne foglalkozz azzal ki mit gondol. Sejtésed sincs mennyire bánni fogod ha nem most teszel az életedért. 

A pokol is a Paradicsom  egy formája. Csak eléggé meg van rohadva.  

Ha megkötöd a kezeimet a képzeletemet kényszeríted szárnyalásra. Az elmémben történtekért pedig nem vállalok felelősséget. 

 Könyörgöm neked ember, ha már megadatott a lehetőség, használd a képzelőerőd. Alkoss valami maradandót! Bizonyítsd be, hogy te is tudsz szemet gyönyörködtetőt kreálni! Hidd el a saját lelkedet gazdagítod vele és ha nem is tökéletes gyermekedként fogod…

Hányinger gyötör ha az érzésre gondolok, amit irántad érzek. Nem szoktam hozzá, hogy egész nap hányingerem legyen. 

DING DING! És újra a ringben! Csodával határos módon talpra állt, pedig már az edző is be akarta dobni a törülközőt. Tapsolják meg, üdvözöljék, ujjongjanak! Látják a szemében a tüzet? Ezt a leírhatatlan energiát? A sarokban új erőbedobással talpon Az Elszántság! Ez bizony…

Nekünk embereknek miért kötelességünk tönkre tenni a szép dolgokat? Élvezzük ha lerombolhatjuk a remekül működő kapcsolatokat, tárgyakat, életeket. 

Üdvözlöm önöket körtúránkon. Ha a bal oldali állványra tekintenek testközelből vehetik szemügyre Hamupipőke fél pár üvegcipellőjét. Jobb oldalon, Piroska ordas ellenségének szőrméje látható kifeszítve. Ha tovább haladnak, kilépnek a kerthelyiségbe, ott rögtön önök…

A mosoly mutálódott fogalom. Már rég nem annyit jelent, hogy jól érezzük magunkat. Jusson eszünkbe egy lekezelő mosoly, vagy egy elvetemült sokat sejtető gonosz vigyor. Különleges dolog a mimika, okosan kell bánni vele, sokat adhat a világnak. 

Csak el kell hinnem, hogy elég erős vagyok hozzá és már meg is tudom tenni. Csak őrjítően nehéz dolog a hit. Mondd annak az embernek, hogy "nincs semmi baj" akinek a testéből gyógyíthatatlan betegségek alaktalan férgei lakmároznak jóízűen. 

Besültek a könnycsatornáim. Minden kitörésre vágyó érzés bennmarad. Ez hihetetlen nagy nyomást okoz a fejemben, torkomban és a mellkasomban is. Tehetetlennek érzem magam, amit utálok, mert én mindig tudom, hogy lépjek egyről a kettőre.

Ki gyűlölné jobban az embereket, mint maguk az orvosok? Meggyógyítják a betegeket, ezzel hosszabb szenvedést biztosítva a gyanútlan teremtményeknek. 

Aztán ahogy a Nagykönyvben meg van írva 3x összeütöttem piros cipellőmet és vártam, hogy haza kerülök. Össze szorítottam a szemem és HOPP. Na de nem otthon hanem Csodaország kapujában találtam magam. Csak azt nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy ez a meseszerű Csodaország vagy a…

Csukd be a szemed és szorítsd erősen a kezem. Most belépünk a képzeletem alkotta univerzumba. El ne engedj, még én se tudom mire számítsak. 

A gyerek az a fogalom, ami embrió korában a testen élősködik, megszületése után pedig az idegsejteken. 

Az érzelmi csalódásokat leginkább a fizikai sérülésekhez lehet hasonlítani. Némelyik apró horzsolás, nyom nélkül eltűnik. Viszont van olyan is, amelyik felér egy amputációval. Lehet láb nélkül is élni, de egy életre megnyomorít végtagunk hiánya. 

Úgy hagyják el a fiatalok ezt az országot, mint patkányok a süllyedő hajót. Ki okolná őket ezért? Félre! Én is ugrani akarok. 

-Ne haragudj, elkapott a lendület.-Jól írsz, másokat is így elkaphatna a lendület, hogy ők is gondolkodjanak.-Áh, az nem lenne annyira jó, akkor mi gondolkodók nem tudnánk miről írni.