Akkor érzed igazán milyen undorító tud lenni a közöny, ha veled közönyösek.

Tisztelem a nagy filozófusokat, vagy azokat akik tudnak úgy írni, hogy lebilincseljék az olvasót. Élvezném ha egy igazi író árnyékában lépdelhetnék. Akkor már igazán büszke lennék magamra.

Soha nem növünk fel, én ebben nem hiszek. Csak a nyakunkba szakad a világ a maga összes nyűgjével. De a nyomás alatt is lehetünk még gyerekek.

Boldognak kell lennem. Nem tehetem meg, hogy ne legyek az, egyszerűen nem szabad, hogy a bánat fekete mindent elnyelő rémsége körülöleljen és magába olvasszon. Nem, ez tilos. Nincs rá okom, hogy boldogtalan legyek. De akkor mégis miért érzem magam ennyire üresnek?

Persze tudom, te csak jó irányba akarsz terelni. Legyen egy jól fizető munkám, lehetőleg kosztümös. Legyen egy szép kis házam, kertecskével. Találjak magamnak egy ideális házastársat. Alapítsak családot, neveljek egészséges gyerekeket. Hogy jól érzem magam? Ugyan kit érdekel...…

 Önmagammal vívok háborút és nem ismerek rémisztőbb ellenfelet.

Mélységes sebet ejthet egy nő lelkén, ha a pillantása helyett, amivel épp megbéklyózna valakit, a kebleit jegyzik meg.