Vannak azok a pillanatok az életünkben amikor nem találjuk a szavakat, sőt amikor nem találjuk a gondolatokat. Nem is tudjuk igazán mit szeretnénk átadni a közönségnek csak próbálunk valami nagyot és maradandót alkotni, vagy mondani, de a mozdulat, a kimondásra váró eget földet megrázó eszmefuttatás valahogy nem születik meg. Vagy ha mégis sikerül kicsikarnunk magunkból valamit, az elenyésző semmiséggé foszlik az éterben. Őrjítőek ezek a pillanatok, nem?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.