Értelmetlen dobszólót üvölt a ketyere a mellkasomban.
Kacifántos mozdulatsorokat vezet le a kezem.
Torkomból a legnagyobb sületlenségek törnek fel, majd hullnak alá az értelmetlen semmibe.
A térdem kocsonyaként remeg és válik amorffá.
Üdvözöllek az aurámban szép idegen!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.